Sei
– Occhio per
occhio –
Szemet szemért
Fáradtan és megtörve estem be a kísértetiesen néma,
üres házba. Össze voltam zavarodva, zúgott a fejem, és hirtelen az egész eddigi
életem bizonytalanná vált. Alexre vakon, kérdések nélkül bíztam volna rá
magamat és bárkit, akit szeretek, és egészen eddig a napig úgy hittem, hogy ő
az egyetlen olyan ember az életemben, aki képtelen lenne arra, hogy hazudjon
nekem. Mégis, jól láthatóan egy ordítóan nagy hazugságot épített maga köré, és
tökéletes kényelembe helyezte magát a titkai között.
A fejemet megrázva sétáltam be a nappaliba, amitől a fájdalom
végighasított az egész testemen. Sóhajtva rogytam le a kanapéra, annak az egy
dolognak a biztos tudatában, hogy nem akarok Alexszel beszélni, és a legkevésbé
sem vagyok kíváncsi a magyarázkodására. Őrülten dühös voltam rá, de túl a
haragon, belül, a lelkem mélyén féltem. Rettegtem attól, hogy ez a hazugság
felborít és megcáfol mindent, amit eddig a fiúról gondoltam. Hogyha megtudom
Alex indokait, képtelen leszek rá ugyanúgy nézni; hogy akkor a ködbe vész az az
ember, akit ismertem és szerettem.
Olyan ingatag volt minden, ingatag voltam én magam is,
és ezen nem segített az sem, hogy a fájdalomtól lüktetett az arcom, ahol az
olasz ipse megütött a puskatussal. A csuklómat már most sötét zúzódások
ékesítették, a férfi szorításai nyomán, és az egész világ mocskát éreztem
magamon. Égető szükségét éreztem egy forró fürdőnek, de tudtam, akkor egyedül
maradnék a gondolataimmal, és abban a pillanatban bármi mást szívesebben
csináltam volna a gondolkodásnál.
– Borzalmasan néz ki – hallottam meg Crusader mély,
karcos hangját keresztülcikázni a nappalin. Meglepetten kaptam oda a
pillantásom, mert már egészen meg is feledkeztem a jelenlétéről. Ahogy
tekintetem végigfutattam rajta, megakadtam a vállánál vöröslő kabátjánál,
amitől ráncba szaladt a homlokom.